Dátum: 2011-11-06 18:26:00

MotoGP Valencia- Stoner nagy hajrával nyert

Casey Stoner az utolsó pillanatba szerezte meg a győzelmet az évadzáró valenciai futamon.

 





A rajt mindjárt bukással indult, Rossi, Hayden, Bautista és De Puniet akadt össze. Casey Stoner így meg tudott lépni Pedrosa és Spies elől. Bautista akadt majdnem össze Dovizioso-val, aminek következtében elfektette Suzukiját a spanyol kiválóság, mellette levő versenytársai pedig dominóként borultak. Pedrosa visszacsúszott a negyedik helyre, Dovizioso és Spies is elment mellette. Pedrosa azonban nem hagyta magát és néhány körrel később visszaküzdötte magát a második helyre.
 
 
Stoner továbbra is nagy előnyben motorozott az élen, míg mögötte Pedrosa, Dovizioso és Spies haladt együtt. Az ötödik helyért két újonc, Abraham és Crutchlow hajtott. Nagyszerű szereplés ez tőlük! Spies többször is hibázott, nem volt meggyőző, ellenben Pedrosa és Dovizioso is egyértelműen a második helyre hajtott. Spies azonban hibái ellenére is vissza tudott kapaszkodni közvetlenül a két repsolos mögé, köszönhetően párharcuknak. 14 körrel a vége előtt elkezdték készíteni a tartalék motorokat. Lehet, hogy eső lesz? A körök előrehaladtával nem változott semmi, Stoner továbbra is az élen, mögötte pedig Pedrosa, Dovizioso és Spies.
 
 
6 körrel a vége előtt Pedrosa belassult és leszakadt a Dovizioso-Spies kettősről. Spies egy körrel később feljött a második helyre és megközelítették Stonert! 3 körrel a vége előtt 1,3 másodperc volt Stoner és Spies között a különbség. Stoner hibázott, így Spies az élre állt! Utolsó körre néhány tizedes előnyben motorozott a 2009-es Superbike világbajnok, azonban közel sem volt még lefutott a párharc. Közben Abraham landolt a kavicságyban. A csattanó aztán a célegyenesben jött: Stoner közel került Spies-hez, kibújt a szélárnyékból, majd néhány centivel előbb ért Spies-nél a célba! Fantasztikus versenyt láthattunk a végére!

 
Végeredmény
 
1. Stoner 48:18.645
2. Spies +0.015 s
3. Dovizioso +5.936 s
4. Crutchlow +8.718 s
5. Pedrosa +9.321 s
6. Nakasuga +23.818 s
7. Hayes +33.118 s
8. Abraham +37.952 s
9. Capirossi +48.953 s
10. Elias +52.501 s
11. Barbera +1:06.519
12. Aoyama +1:08.760


Címkék: motogp,

Hozzászólások


Hozzászólásokat csak belépett felhasználók tudnak írni.
Ha még nem regisztráltál, klikk az oldal tetején a menüban a "regisztráció" gombra!