Dátum: 2011-10-08 15:25:00

Dovizioso a Tech3-nál folytatja

Andrea Dovizioso hosszú évek után elhagyja a Hondát és a Tech3 Yamahához szerződik.

 





Andrea Dovizioso repsolos pályafutása véget ér és a Tech3 Yamahához szerződik. Casey Stoner érkeztével a Repsol Honda idén 3 motorral állt rajthoz, a 2012-es szezonban azonban visszatérnek a két versenyzős felálláshoz. A helyzet pikantériája az, hogy Dovi eddigi MotoGP pályafutása alatt csak Hondával versenyzett. Első szezonját 2002-ben futotta, 2004-ben pedig már vb címet ünnepelhetett. A következő három évet a 250 köbcentis kategóriában töltötte, ahol nem bírt Jorge Loremzo-val és az Apriliával, ennek ellenére szép eredményeket ért el ott is! Majd 2008-ban a Scot Hondával a királykategóriába lépett, ahol már debütáló szezonjában a dobogóra tudott állni. A Repsol Honda mindjárt le is csapott rá és Dovizioso egy Donington park-i győzelemmel meg is hálálta a bizalmat. Több győzelme a legfelső kategóriában nincs, azonban számos alkalommal állhatott fel a dobogóra.

Tény, hogy Stoner és Pedrosa is jobb választásnak tűnik Dovizioso-nál, azonban az olasznak helye van egy gyári csapatban. A harmadik helyen áll az összetettben (igaz Pedrosa nagy valószínűséggel megelőzi), öt alkalommal állt idén a dobogón (ebből négy második hely!) és mindössze egy versenyt nem tudott befejezni. A mezőny egyik legalulértékeltebb pilótájáról van szó, ami annak is köszönhető, hogy a Repsol Hondánál  szinte csak a világbajnoki cím számítés csapattársa(i) ha kicsivel is, de jobb teljesítményt nyújtottak nála. Azonban ha jobban megnézzük, ki az aki elverné Stonert és Pedrosát?

Két opciót emlegettek Dovizioso-val kapcsolatban, a Tech3 mellett az LCR Honda került szóba. Toni Elias idén csak szenved, korábban azonban Randy de Puniet remek eredményeket ért el a szatelit Hondával. A Tech3 azonban jobbnak tűnik, top 10-es eredmény könnyedén hozható a Yamahával. A döntésben az is közrejátszhatott, hogy a gyári csapatban egyedül Lorenzo hozza az elvárható teljesítményt. Spies ugyan nem megy rosszul, Assenben nyerni is tudott, azonban kissé elmarad a várakozásoktól, az idény előtt azt jósolták, hogy akár Lorenzo-t is megszorongathatja. Ráadásul nagy valószínűséggel az idény végén Dovizioso mögött végez majd az összetettben. Egy jó szerepléssel tehát akár ismét gyári versenyzővé léphet elő az olasz!


Címkék: motogp,

Hozzászólások


Hozzászólásokat csak belépett felhasználók tudnak írni.
Ha még nem regisztráltál, klikk az oldal tetején a menüban a "regisztráció" gombra!